Keresztény segélykiáltás a dzsihadista pokolból - Egykori karácsony a szíriai Maalúlában
Aki a Közel-Kelet mai világát meg szeretné ismerni, nincs könnyű helyzetben
Az elmúlt évek legdrámaibb pillanatai a mostani szíriai eseményekhez kötődnek, ahol a zsidó Benjámín Netanjáhú miniszterelnök által támogatott szélsőséges iszlamisták jutottak hatalomra, azok az erők, amelyek a kereszténység teljes felszámolását tűzték ki célul.
A szíriai történések alapvetően fogják meghatározni a világpolitika alakulását, benne a mi sorsunkat is. Aki a Közel-Kelet mai világát meg szeretné ismerni, nincs könnyű helyzetben, mert magyar nyelven lényegében csak a hazai újságíró propagandisták dezinformációihoz férhet hozzá. Alexandre Goodarzy könyvének a kiadását azért tartottam kiemelt jelentőségűnek, hogy az a kevés magyar, akit érdekel még az igazság, hiteles képet kapjon az ottani megrázó eseményekről és ne dőljön be az itteni fősodratú médiák által terjesztett hazugságtengernek. Ezzel kapcsolatban mi is lehetne ma aktuálisabb, mint egy korábbi szíriai karácsonyi esemény megörökítése Maalúlában. Goodarzy könyvéből ezt a fejezetet szeretném megosztani Önökkel.
"Teltek a hetek, és már a karácsonyi szünetben voltunk. Elérkezett a nagy nap. Végre visszamehettem Szíriába. Számomra azok körében megélni a hitemet, akik jóval sötétebb időkben sem feledkeztek meg róla, életem fő célja volt. Találkozni fogok azokkal az emberekkel, akik nagyszerű pillanatokat szereznek majd nekem, az SOS Keleti Keresztények egyesület tagjaként.
A Roissy repülőtéren nyolcan voltunk. Nyolcan, útra készen. Ott volt Benjamin, Damien, Jérémie, Anne-Lise, Anne-Marie, Gérald, Thibault és Caroline. Járatunk Szíriába Algérián keresztül repült.
Ez volt az első alkalom, hogy közvetlenül a damaszkuszi repülőtéren szálltam le. A háború előtt főként Libanonon vagy néha Törökországon és Jordánián keresztül léptem be Sém országába.
Alig szálltunk ki a gépből, megállítottak bennünket a vámnál. Valami nem stimmelt. A vízumunkat, amelynek ott kellett volna várnia minket, nem készítették el. Tufik atya hétórás kihallgatás és a hatóságokkal való egyezkedés után megoldotta a helyzetet. Ő Maalúla plébánosa. Libanoni származású és nagyon régóta él Szíriában.
Autóval utazásunk a fővárosba bonyodalmas volt. Ez kelet, a KRESZ-t nem veszik a legkomolyabban. Úgy emlékeztem, hogy Szíria kivétel volt.
Ma már nem így van. Itt az autózás olyan, mint a rodeó. Forgalom, dudálás, ötven méterenként útlezárások, a forgalommal szemben haladó járművek, mindenütt katonaruhás férfiak, civilek kalasnyikovval a vállukon... Vidám zűrzavar, ahol ennek ellenére mindenki nyugodtnak tűnt. Tufik atya erre elmondta, hogy Damaszkusz lakossága néhány hónap alatt 5 millióról 7 millióra nőtt. „Szíria különböző tájairól ide menekültek. Még néhány hónappal ezelőtt is a város gyakori célpontja volt az autóbombáknak...”.
Dzsaramána felé tartottunk, Damaszkusztól délkeletre. Ez a negyed a 2003-as amerikai invázió és Szaddám Huszein 2006-os halála után érkezett iraki menekültek sokaságából alakult ki. Kaskúl, amely Dzsaramána egy kis része s ahol lakni fogunk, azt jelenti, hogy „sokszínűség”. Mindenféle rituáléjú keresztények, szunnita és síita muzulmánok, drúzok és alaviták... Mindazok, akik elhagyták az iszlamisták által fenyegetett területeket, a fővárosban találtak menedéket, amelyet a kormány és a nemzeti hadsereg még mindig ellenőrzése alatt tart.
Az atya elmondta, hogy Szíria 22 millió lakosából 15 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat a háború miatt.
Ez a tömeg régi emlékeket idézett fel bennem. Egyik 2006-os damaszkuszi látogatásom alkalmával a város már zsúfolásig volt menekültekkel a szomszédos országokból: irakiakkal, akik még mindig menekültek hazájukból; libanoniakkal, akik a Hezbollah és Izrael közötti harminchárom napon át tartó bombázások elől menekültek; irániakkal, akik zarándoklatra érkeztek. A Damaszkusz óvárosát szegélyező szállodákban és kiadó szobákban nem volt hely.
Az autó a Dzsaramána közelében lévő Kaskúl kerületben lévő Mar Mihail kolostor előtt állt meg. Itt akartunk aludni. A másik oldalon Kelet-Gútát találjuk. Damaszkusz egész keleti és északkeleti részét határolta és keletre a szíriai sivatagba nyúlt. Az iszlamisták által itt okozott pusztítás jelentős mértékű, nagy földárkok jelezték a terület határait.
Itt-ott néhány, generátorral gyengén megvilágított üzlet, zajos alternatívát jelentett egy kis fényre, ezen a sötét helyen. Gyakran a Szíriai Arab Köztársaság színeire festett néhány őrbódé jelezte, hogy ez no man’s land, s hogy az út innen nem vezet tovább. A végén, túlnan, ott voltak a mások. A szakállasok...
Közeledett az éjszaka és a környék teljes sötétségbe borult, csak a bódék fényei világítottak. Sáwurmát1 rendeltünk, én és Caroline voltunk arabul beszélők a csoportban. A kereskedők mosolyogtak. Az irodalmi arab szókincsem miatt úgy érezték, mintha egy könyvből kilépett szereplővel társalognának. Láttam, hogy szórakoztak rajta, de ugyanakkor meghatotta őket, hogy a külföldiek beszélik azt a nyelvet, amelyet általában csak írásra használnak.
Másnap meglátogattuk a régi Damaszkusz különböző patriarchátusait, a Báb Sarkit és a Báb Tumát. A Báb Sarki és a Kassza negyed, az Abbászidák körforgalom, a Tahrir tér, az Aleppó utca és a francia kórház környéke főként keresztény lakónegyedek voltak.
– Báb Tumát minden nap célba veszik – magyarázta nekem Tufik atya –, ez olyan negyed, ahol keresztények és síiták együtt élnek.
Előttünk az aknavető jellegzetes hangja néhány másodpercre megszakította a beszélgetést. Mindannyian felugrottunk. Az atya nevetett.
– Ne aggódjatok, ez egy zárótűz, de messze esett le. Hamarosan megtanuljátok megkülönböztetni a nyitótüzet és a zárótüzet.
Csendben bólintottam.
Másnap reggel mindannyian készen álltunk a kolostor udvarán, a rácsos kerítés előtt, utazáshoz öltözve. Miközben a bajtársak egymásnak mesélték el az éjszakai gránát- és géppisztolytűz miatti ijedtségüket, én kifelé néztem és észrevettem egy férfit, az inge alól kilógó pisztollyal az övében, aki a kolostor felé fordulván keresztet vetett, majd megcsókolta az ujjait.
A kisbuszt, amely közlekedési eszközünkként szolgált, egy Számer nevű harminc év körüli maalúlai fiatalember vezette. Magas és erős fiú volt, s a tekintete sem hagyott közömbösen. Impozáns testalkatával ellentétben szelíd és jóindulatú volt. Rendes ember, ezt érezni lehetett. Tufik atya tudomásunkra hozta, hogy sofőrünk a maalúlai Nemzeti Védelem önkénteseinek tagja, egy fegyveres csoporté, amely részt vett a falu védelmében az iszlamistákkal szemben.
Maalúla a Kalamún-hegységben található, amelyet ezen természetes határ túloldalán élő libanoniak Anti-Libanonnak is neveznek. A hegyekbe kapaszkodó kis falu különlegességét az adja, hogy lakói még mindig arámiul beszélnek, a Krisztus idejében használt nyelven. A falu Damaszkusztól északnyugatra fekszik, autóval körülbelül háromnegyed órányira a fővárostól. Damaszkuszból ebbe az irányba egy olyan csomóponton kell átmenni, amely a Dzsóbar és Haraszta városrészeken halad át. Ezek a Damaszkusz keleti peremén lévő Kelet-Gúta dzsihadistáinak előretolt állásai. Az autópálya, amelyen nagy sebességgel haladtunk, volt a választóvonal köztünk és közöttük. Itt gyakoriak voltak a támadások. Ezen az úton közlekedni rendkívül veszélyes volt, a lehető leggyorsabban le kellett térni róla, attól félvén, hogy egy mesterlövész ránk lő. Az út mentén a romok között állásaikat felvert iszlamisták csak arra vártak, hogy megsebesítsenek egy autóst, akinek majd segítségére jönnek s akiket ők majd szintén lelőnek, így növelvén az emberi veszteségek számát.
Előttem a sofőr keresztet vetett, én is ezt tettem, miközben ő gyorsított, amennyire csak tudott; mellette Tufik atya megáldotta az utat, néhányan belekezdtek a rózsafüzérbe, a gondtalanabbak beszélgettek és nevetgéltek
Dúma (Észak-Gúta) érintése után Adra városánál haladtunk el. Ezt a várost az Al-Núszra Front szállta meg és véreztette ki, ugyanazok az emberek, akik jelenleg Gútát is megszállva tartják. Az utóbbiak és a szíriai hadsereg közötti összecsapások súlyosan megrongálták a települést. Távolról, az útról nézve, mintha nem is lenne lakott.
2012-ben az al-Kaida egyik ága vette be. A közszolgálatban dolgozó összes embert kivégezték a rendszerrel való együttműködés és bűnrészesség miatt. A nőket a hajuknál fogva, meztelenül vonszolták a hóban, mielőtt lefejezték őket; a fejüket fákra kötözték fel.
– A város alavita családfői összegyűjtötték a nőket és a gyerekeket, majd kibiztosítottak egy gránátot. Vagy ezt teszik, vagy végignézik, ahogy az övéiket megerőszakolják és megcsonkítják, és végtelen fájdalmak közepette fejezik be életüket, magyarázta a sofőrünk.
Miután elmentünk néhány útzár mellett, amelyek a forgalmat szabályozták, az autó nehezen haladt a keskeny úton. Éreztem a friss levegőt a tüdőmben. Maalúla, ami arámiul „kaput” jelent, a hegyre kúszó hosszú kanyarokon felfelé haladva fokozatosan tárult elénk. Egy kősziklák közé ékelődött falu, amely egy madárfészek benyomását kelti, ahol béke és nyugalom uralkodik.
– Ez a csend ne tévesszen meg benneteket – mondta Tufik atya. – A Damaszkusztól Homszig húzódó Kalamún-hegység valamennyi faluját megszállta és elfoglalta a Szabad Szíriai Hadsereg, majd egymás után az al-Kaida emberei, akiket Dzsabhat al-Núszra névre kereszteltek át. Ugyanaz a borzalom, csak más néven – állapította meg az atya.
A megszállás 2013 decemberétől 2014 áprilisáig tartott, azelőtt, hogy a szíriai hadsereg és a libanoni Hezbollah minden várost és falut felszabadított az iszlamista terrorizmus alól. Amint az autó gurult, a Szíriai Arab Köztársaság és a libanoni Hezbollah zászlóit láttuk sorra kitűzve, emlékeztetőül arra, hogy a terület ellenőrzésük alatt áll.
A faluba egy boltíves kapun keresztül jutottunk be, amely még mindig viselte a néhány hónappal korábbi öngyilkos merénylet nyomait. Egy jordániai által elkövetett öngyilkos merényletét, amelyet egy teherautóval hajtott végre, s tizennégy katonát megölt.
Már néhány kanyar után előtűnt a szinte kísérteties falu és pusztulásának nyomai. A falu alatti mezők kiégtek. A magaslaton az ötcsillagos Al Safir szálloda Maalúla fölött állt. Romosan. Az iszlamisták parancsnoki központnak rendezték be. A szíriai hadsereg lerombolta, hogy kiszorítsa belőle a torokmetszőket. Régebben a szálloda nyáron turisták ezreit fogadta. Maalúlára mindenki kíváncsi volt, vonzó és lenyűgöző a szépsége, történelme és melegszívű, vendégszerető lakossága is. Most már nincs többé tömeg. Kihalt a környék. Hideg volt, sötét és a föld itt-ott keményre fagyott.
A Szent György plébánia presbitériumában szándékoztunk megszállni, amelyet az egyesület épített újjá s ahol Tufik atya is él. Benjamin végre átadhatta a sárkányt legyőző Szent György szobrát, amelyet Párizsból hozott idáig. Ez most annak az eredetinek helyébe lép, amely közvetlenül a templom bejáratánál állt, és amelyet az iszlamisták leromboltak.
December 24-e volt és készen álltunk a karácsony megünneplésére. Hideg volt még bent, a templomban is. Az alkalomhoz illően öltözve, mindannyian a liturgikus felső, fehér vászoninget viseltük, az egyesületünk emblémájával. A templom homlokzatán, amelyen Krisztus mozaikképe látható, golyó ütötte lyukak díszelegtek. Odabent rombolás nyomait fedeztük fel, késekkel szétvagdosott ikonokat, rajtuk a szentek szemeit kinyomkodták, és látván a dúlás nyomait mindenütt, az az érzésünk támadt, hogy az ördög jött el, hogy kitombolja magát. A szándékos gyújtogatás következtében megégett vagy megfeketedett falfestmények a támadókban élő gyűlöletről árulkodtak. A templom főbejárati ajtaja feletti domborművön, ahol a kehely, a kereszt és más keresztény szimbólumok láthatók, hegyes késsel lyukakat vájtak. Egyetlen ikont, egyetlen festményt sem kíméltek meg.
Elkezdődött az ünnepség, egymást méregettük az egyháztagokkal, akik a konfliktus kezdete óta először láttak külföldieket. Néhány fiatal leült. Kevesen voltak. Nem tudtam volna eldönteni, hogy ez azért van-e, mert a faluba nem tértek még vissza a helybeliek, vagy egyszerűen mert a Megváltó születésének ünnepe nem érdekelte őket.
Másnap gyalogosan jártuk be a falut. Egy széles utcán keresztül könnyen feljutottunk a magaslaton álló Szent Szergiusz kolostorhoz. Onnan megcsodálhattuk az egész Maalúlát, amely a lábunk előtt terült el. Ahogy felfelé kapaszkodtunk a hosszú emelkedőn, a szíriai hadsereg egyik harckocsijára lettünk figyelmesek, amely az oldalára dőlve feküdt a hegyi út mentén húzódó szakadékban.
A magasba kapaszkodó Szent Szergiusztól lélegzetelállító kilátás nyílt az egész településre. Számer már ott volt a barátaival. Mindannyian katonai egyenruhát viseltek, lévén állandó kapcsolatban a szíriai hadsereggel, amellyel váltásban a kolostor magaslatáról Maalúla biztonságát felügyelték. Innen, a tetőről, Tufik atya megmutatta nekünk a hegyeket, amelyek mögött feltűnt Libanon, majd kissé elfordult, hogy megmutassa, melyik irányban van Jabrud, egy kisváros. Arról jöttek az iszlamisták és a magaslat felől elfoglalták Maalúlát, csapdába ejtve ezzel a szíriai hadsereget a hegy lábánál…
Mielőtt visszamentünk volna a Szent György templomhoz, egy völgyszoroson keresztül eljutottunk a Szent Tekla kolostorhoz. Úgy tartják, akkor nyílt meg itt a föld, amikor erre járt Szent Pálnak e követője, aki egyik találkozásuk alkalmával megtért, és menekülnie kellett üldözői elől. Megtérését a családja ellenezte, ezért üldözőbe vette. Állítólag, ekkor keletkezett ez a keskeny völgyszoros a hegyek között. A kolostort súlyosan megrongálták, az ott élő tizenhat apácát elrabolták, hogy egy későbbi zsarolás cseretárgyai legyenek: szabadon engedik majd őket, ha az ország börtöneiben fogva tartott százötven iszlám terroristát elengedik.
Az egyik maalúlai házban töltöttük az estét, a falu szívében, amely régi Maalúla néven ismert, az utcák szűkek, és a barlanglakások mintha magában a sziklában keletkeztek volna.
Másnap Homszban, az ország harmadik legnagyobb városában fejeztük be utunkat. Hamídijja keresztény negyedét akartuk meglátogatni. A szomszédos negyedek iszlamistái által megtámadott keresztényeket az al-Núszra menekülésre kényszerítette. A szíriai hadsereg a kész ténnyel szembesülvén, a légierő bevetésével keményen visszavágott. Ott volt a szemem előtt a számtalan romokban álló utca. Itt székelt számos olyan keresztény püspökség is, amelyet meg akartunk látogatni. Az első a görög melkita egyházé volt. Katedrálisát a dzsihadisták rekvirálták és parancsnokságnak használták. A külső udvar betonlapjait fölszedték, indiai kenderrel, kannabisszal ültették be, az alagsort pedig magánkórházzá alakították át. Mielőtt a dzsihadisták elmenekültek a szíriai hadsereg elől, egy bombát rejtettek a szószék alá, ahol a püspök szokott prédikálni. Röviddel ezután a bomba felrobbant és két hívőt megölt.
Mielőtt visszatértünk volna Franciaországba, Zahláwi atya a damaszkuszi Notre-Dame plébániáról üzenettel fordult hozzánk, az SOS Chrétiens d'Orient tagjaihoz. Majd egy másikban Franciaországhoz fordult. Egyenesen a kamerákba nézvén, amelyeket mi, Thibault és én a kezünkben tartottunk, olyan volt, mintha személyesen hozzánk szólt volna! Az oltárhoz vezető lépcső tetejéről, a kántorok és zenészek között, ez a pap, aki nem arról volt híres, hogy féken tartaná a nyelvét, büszkén mondta el, hogy mi volt és mi lenne Szíria, ha nem lennének keresztényei. Milyen lenne Szíria a kisebbségeket védő kormány nélkül? Milyen lenne egy nép, zene, irodalom, kultúra nélkül. Ez volt a tét…
A visszaúton, Franciaországba, a repülőn Zahláwi atyára gondoltam... Úgy éreztem, mintha egy ígéret kötne ehhez a paphoz. Olyan szenvedélyesen beszélt és fejezte ki meggyőződését, hogy hazája győzni fog a civilizáció ellenségei felett. Egy ellenség, amely közös a miénkkel, de amelyet nyugati társadalmaink figyelmen kívül hagytak. A pap egyetlen kérdése az volt:
– Miért?
A kérdés visszhangra talált bennem."
Alexandre Goodarzy könyve a Gerilla-sorozattal és Ofella Balázs könyvével együtt egy kedvezményes csomagban elérhető.
A Gerilla-sorozat és a Goodarzy könyv kiadásának történetét megírtam a Kárpátia Stúdió Könyváruház Substack blogján, ajánlom szeretettel az Ön figyelmébe:
Miben tud Ön segíteni?
Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy „Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.
Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.
Mély tiszteletem amit és ahogy tesz, dolgozik az Igazság feltárásáért, és valós képet mutat a pokolból. Chrudinák jutott eszembe akit félre tettek, mert gerinces volt. Ő szintén volt hasonló helyzetben, sokszor életveszély közepette. A korrekt tájékoztatás és annak körülményei hogy szinte élőbe láthatjuk az eseményeket, igaz megrázó, mint minden háború, és tudjuk kiknek és miért jó ez.. de most nem megyek bele mélységében., További jó egészséget, erőt kívánok ,mert bizony ezt lelkileg, mentálisan is viselni kell. Ehhez férfias belső erő kell, és erős hit. Ha valaki igazságérzettel születik, igen, a sok veszélyt is vállalja. A Magyarok Istene vigyázza nehéz felvállalását. Anyagilag nem tudom sajnos támogatni, de osztom... A beteg fiammal nagyon nehezen élünk, de nem panaszkodom... nem szoktam. Viselem, és túlélünk. ha így halad a terv, lassan üldözötteké válunk saját Hazánkba is, azért nagy betűvel, mert nekem mindig a Hazám volt és marad. Féltem a jövőt, féltem a fiatal generációt, a gyerekeket. Az Emberiséget ezektől a sáska hadas pénzéhes, aranyímádóktól... Akik mindenre képesek.
Köszönöm Árpád! Sém földje borzalmas életet ad most az ottani keresztényeknek. Annakidején figyeltem Maaluala? életét, hogy meg tudnak-e maradni élve és Krisztus arámi nyelvén beszélnek. Nagyon nagy dolog ez. Áldja meg őket is és Önöket is Isten a munkájukért és azért is,h. ki mertek menni. Még szörnyű időket fogunk megélni, de várjuk az Úr Jézus vissza jövetelét. Szeretettel: vali