13 Comments

"régen" be kellett oltani a baromfikat (is) most megint be kell, a 40 millió vakcinával, mert (egyenlőre) 40 millió EMBER van kitéve a halálnak? KINÁBAN volt az, hogy a nők 1 gyermeket szülhettek, (szülés után elkötték a ) 1970 es években!. ( akkor 2023 évben nem született volna meg a sötét afrikában a nyolcmilliárdik fiú gyermek! a FÖLD hogy bírj el ennyi éhes, éhező szájat?

Expand full comment

Mondanám, hogy várható volt, de nem, mert már kiirták a WHO oldalán anno, hogy ha igy nem megy, akkor úgy. Aki ma nem tudja értelmezni a "finoman" betett szavak értelmét, és súlyát, az veszít. Pedig, ez a jövő kezdete. Egyebekben nem kellenek az állatok sem, az emberek sok milliárdja sem. Most nem úgy volt korszakváltás 2020-ban, hogy jött egy özönviz vagy meteor és elpusztította a Földet, most úgy van, hogy az embernek kell "szelektálnia". És éppen ez folyik. 2026-ra azok kihalnak, akik 2021-óta akár 1 ottást is kaptak, na de a többi nem, így most azokon van a sor. Kb 5 év az ottás túlélési ideje, ha azonnal el nem viszi. A mostanié nem lesz annyi sem! Átvette az állam a temetkezést is, most eddig megszedték magukat, eztán "ingyen" elégethetik az embereket. Jót nevettem egy olyan javaslaton, hogy "legyen ingyenes a temetés". Nem is tudja, aki ezt kigondolta, hogy már létező terv, csak nem úgy, ahogy mi gondolnánk, rendes emberek. MP és a fiatalabb generáció már egy más nemzedék, és ezek kell átvegyék a "hatalmat". Ennek a nemzedéknek se hazája, se gondolata, dolgozni is csak számítógépen vagy telefonon akar, pont jó nekik a városi ketreclakás, ott nem kell csinálni semmit, sem kert, sem állat, sem kapcsolat nem kell. Úgy váltanak országot, mint más az alsóneműt, akár naponta. de ők s csak addig kellettek, mig "választottak". Ez a generáció nem életképes, elég az internetes, virtuális tér, minek kellene a test? Ez kell jól megjegyezni.

Expand full comment

ez azt "jelenti" hogy 40 millió (vakcina) 40 millió ember .....a FÖLDÖN? illetve a föld .,,,,?

Expand full comment

Van egy olyan sanda gyanúm,h a kellően lebutított népünk sikítva,visongva,sprintelve fog megindulni a vakcinákért!!!

Expand full comment

sajnos én is ilyen voltam! van bennem 2 ! de még élek!

Expand full comment

Kedves Brigitta! Jobb a helyzet, mint négy éve, a "Kovid" idején. Rengeteg, akkor még gyanútlan és tájékozatlan ember, ma már gyanakvó és tájékozott és nem fog újra oly' könnyen oltakozni. Ezt "ők" is tudják, persze (a WHO-ban), ezért is keresik a oltás-kötelezettség bevezetésének lehetőségét.! Ezt a VESZÉLYT kell elhárítanunk MINDEN ÁRON! A menthetetlen, bármit-is-azonnal-elfogadó vírus-rettegők tömegén azonban valóban nem lehet sagíteni, ebben sajnos igaza van!

Expand full comment

Igen...egyetértek,sokan-sokan éberebbek már!!! Minden egyes adandó alkalmat továbbra is kihasználok az ébresztésre,elmesélvén a sajnos közvetlen környezetemben történt tragédiákat!!! Erre igazán nem lehet azt mondani,h konteó!!! De sajnos vannak menthetetlenek,mondhat az ember bármit is és hát persze akkor még ott van a hárítás is a tényleg "nem attól van" felfogás! Valamilyen szinten még ez is érthető-ki az,aki önként és dalolva elismeri magáról,h: igen,hülye voltam!!!

Expand full comment

Pontosan így van. A választások megmutatták, hogy a lakosságnak mennyire kis hányada van tisztában az ordas-globalizmus veszélyeivel. Kb. 7 százalék. (MHM szavazók száma) Ez tragikusan kevés, de 4 éve, még kevesebb volt. Mindent meg kell tennünk, hogy megjelenjen a kormányzati politikában a tényleges szuverenizmus, a kamuzások helyett. A készpénz védelméről szóló törvény, óriási sikere az MHM-nek, a baj csak az, hogy a bűnöző, erkölcs-nélküli globalisták, bármikor felrúgnak bármilyen törvényt. Saját szabályzatukat is, ha kell, hogy haladjanak világpusztító Agendájukkal. (lásd: WHO IHR-módosítások elfogadtatása) Nekünk csak a harc maradt, csak a további ébresztés és az egyetlen anti-globalista politikai erő támogatása!

Expand full comment

Igaz, kb 6-7%, az ha a 7,6 milla szavazásra jogosultból nézem, nagyon kevés a bő 70%-hoz képest, amit az öreg fityisz meg a fiatal fityisz együttesen képvisel. Ugyanis itt semmi sem történhet OV akarata nélkül, még MP sem, hisz ő nevelte ki! Ez a hatalom átmentéséről szól. Ezért nincs "programja" MP-nek, mert az öreg nem adott neki (ill. ez a program! ) csak le kellett kötni a zúgolódó tömeget, ill felhasználni. A saját öreg szavazóit beottatta, igy nem fogják megérni a 2026-ot, kellett tehát egy látszatpárt, aki addig hülyíti a népeket, és persze majd szavaz! Aki lebecsüli Döbröginket, az bizony nem bölcs. Nem először csinálja már ezt...másrészt, a jövő (ami már 4 éve megy) nem a harcról szól, hanem az éles logikáról, a háború folyik ellenünk, csak nem szemtől-szembe. Módszert kell változtatnunk, ez a korszak lejárt 2020-ban , más szelek fújnak, fel kell ismerni. Na ez még inkább nem fog menni, és nem véletlen kuncogott hatalmasat ám a törpénk a békemeneti beszéde elején, még a könnye is kicsordult! :D

Expand full comment

Pofán kell verni, hogy felébredjen

Expand full comment

Őrület!😡 Nem számít itt már semmi! Jönnek mint a buldózer. Félelmetes😢😢

Expand full comment

Elmebetegek. Na, birkák, lehet sorban állni az oltásért, lehet menni “életeket menteni” meg “vigyázni egymásra” mi meg addig távol maradunk az idiótaságtól.

Expand full comment

Nem egészen így van, mert benne van ám "finoman", hogy azon országok vagy lakosok, akik ellenállnak kötelezhetőek, nincs semmi választás. Ha netán a kormány állna ellen (amit nem tesz, hisz üdvözölte!), akkor pedig a többi ország "védelme" miatt a nato vagy az ensz csapatok bizony beavatkozhatnak. Ne felejtsük el, hogy csak nálunk van fenntartva több mint 2 éve a "háborús veszélyhelyzet", de miért is? Mert ebből a formából lehet azonnal bármelyikbe átlépni, amire más jogrend vonatkozik! (ezt is kipróbálták, ugye, mindenki otthon maradt sunnyogva) Ezért "jogász" mindenki, Döbrögi is, MP is... és a többi is, kinevelték őket. Rendkívüli állapot (48. és 49. cikk)

 Szükségállapot (48. és 50. cikk)

 Megelőző védelmi helyzet (51. cikk)

 Terrorveszélyhelyzet (51/A. cikk)

 Váratlan támadás (52. cikk)

Expand full comment