Bemutatkozás

1980-ban születtem a partiumi Köröstárkányban, szakmám szerint újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, kommunikációs szakember vagyok. 2015-2020 között a Mediaworks összes megyei napilapjainak főszerkesztője voltam, 2022 óta Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének főtanácsadójaként is dolgozom.

Pályafutásomat 1998-2001 között a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló és az Erdélyi Napló munkatársaként kezdtem. 2001-től a Magyar Nemzet igazságügyi szakújságírója, 2004-től a Reggel c. napilap újságírója, szerkesztője lettem. 2005-ben az Axel Springer központi szerkesztőségének munkatársa, 2008-2016 között több lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője voltam. 2016-ig Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének, a Kurultájnak a sajtófőnökeként tevékenykedtem, 2016-ban a Magyar Idők c. napilap munkatársa lettem. 2016–2020 között a Vasárnap Reggel, valamint a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjai központi szerkesztőségének főszerkesztőjeként dolgoztam. A “Kinek a kulturális diktatúrája?” című, 2018-ban megjelent cikksorozatom az utóbbi évtizedek hatalmas visszhangot kiváltó tényfeltáró írása volt. A sorozatról hírt adtak a külföldi hírügynökségek is. 2020-ban a Magyar Nemzetben elindítottam az úgynevezett szabadkőműves-vitát, amelyre több mint száz éve nem volt példa. Büszke vagyok arra, hogy az általam vezetett szerkesztőségnek 2016–2020 között sem helyreigazítása, sem sajtópere nem volt, munkánkat Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjjal ismerték el a Parlamentben. Számos szakmai elismerés mellett 2019-ben elsőként kaptam meg a Lovas Istvánról elnevezett sajtódíjat. Megtisztelő számomra, hogy Lovas István újságíró nem sokkal halála előtt „legjobb és legbátrabb magyar jobboldali újságíró”-nak nevezett.

2020-ban lelkiismereti okok miatt minden médiapozícióról lemondtam és visszavonultam. Nem sokkal később az emberi szabadságot elnyomó Covid-diktatúra kapcsán újra közéleti szerepet vállaltam, egyik legismertebb és leghangosabb szószólója lettem a kényszeroltás elleni mozgalmaknak. (Az alábbi videó forrása: A Mi Hazánk Mozgalom YouTube csatornája.)

2022-ben segítettem a Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutását, később Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének főtanácsadója lettem, de a Mi Hazánkba nem léptem be, semmilyen politikai szerepet nem vállaltam, és nem is akarok vállalni.

2022 óta elsősorban antiglobalista ügyekben nyilvánulok meg, oknyomozó újságíróként a Covid-diktatúra bűntényeinek a feltárását végzem, valamint a WHO kényszeroltási programjával szembeni ellenállásra, a digitalizáció veszélyeire és az emberi szabadságot, valamint az egészséget veszélyeztető tervekre igyekszem felhívni a figyelmet.

Könyvkiadóként a konzervatív értelmiség kiemelten fontos szellemi műhelyét hoztam létre, a Kárpátia Stúdió ma a legjelentősebb kiadók közé tartozik a Kárpát-medencében.

Miért érdemes feliratkozni?

A különböző portálokon megjelenő írásaimat ezen az oldalon egy helyen megtalálja, ráadásul ha új bejegyzés kerül ki, automatikusan értesítést küld Önnek a Substack hírlevélküldő rendszere.

A feliratkozáshoz adja meg az email címét:

Maradjon naprakész!

A közélet eseményei gyorsan változnak, igyekszem minden jelentős hírre érdemben reagálni, és a véleményemet megosztani. Ha letölti a Substack alkalmazást, akkor a telefonjára is értesítés érkezik, amikor új írás jelenik meg.

Miben tud Ön segíteni?

Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

Szívesen támogatnám ezt a törekvést

Kapcsolatfelvétel

Ha szeretne nekem üzenetet küldeni, az alábbi e-mail címre írjon:

Köszönöm az érdeklődését!

Szakács Árpád

Subscribe to Szakács Árpád hír/háttér csatornája

A tömegtájékoztatást azzal a céllal hozták létre, hogy elfedjék az emberek szeme elől az igazságot és meghatározzák, miről mit gondoljanak. A valódi újságírás célja az igazság keresése és az információszabadság védelme. Erre törekszem, tartson velem!

People

Újságíró, könykiadó, publicista.